A BVSC Open keretében rendezett röplabda szakosztályunk U20-as felkészülési tornát, ahol remekül szerepeltek a mieink. Makai Péter vezetőedző együttese tornagyőzelemmel hangolt a szezonrajtra.
Szombaton a BVSC mellett három csapat kapott meghívást az U20-as felkészülési viadalra. A Palota, a Közgáz, valamint a Dunakeszi. A körmérkőzések során 3 szettben játszott mindenki egymással. Végül házigazdaként sikerült itthon tartani az aranyérmet, míg a második helyen a Közgáz végzett és még a Palota állhatott fel a dobogóra.
„Előszőr is szeretnék gratulálni a lányoknak, az elért eredményhez! Mivel az U20-as bajnokság, két hét múlva kezdődik, ezért ez a torna egy jó erőfelmérő volt számunkra. Elsődlegesen az volt cél, hogy az edzésen tanult elemeket viszont lássuk egy-egy mérkőzésen. Alapvetően megvan az U17-es és U20-as csapatnak is az alapszerkezete, próbálgattunk különböző felállásokat, amiből kaptam egyfajta visszacsatolást. Minden játékosnak szerettem volna lehetőséget biztosítani, ki többet, ki kevesebbet játszott. Minimális taktika volt a meccsekben, amelyet többnyire sikerült végrehajtanunk. Látok előrelépést és látom azt is, hogy miben kell javulnunk. Amellett, hogy az ilyen mérkőzéseken nem az eredmény a fontos , ettől függetlenül örülök a tornagyőzemnek” – értékelte Makai Péter vezetőedző a tornát.
A csapat különdíját Szobonya Boglárka kapta! A lányok számára szeptember 24-én Érden a DELTA Röplabda együttese, valamint a MÁV Előre ellen indul a bajnokság.
Hajrá, BVSC!