„Az már csak hab a tortán, hogy úszhatok a vb-n” – Török Dominik

„Az már csak hab a tortán, hogy úszhatok a vb-n” – Török Dominik

Ettől az évtől már BVSC-s színekben indul a versenyeken Török Dominik, aki hatalmas egyéni csúccsal harcolta ki a vb-részvételt 200 méter vegyesen. Nagy Péter tanítványa nagyon örül a lehetőségnek és szeretné megjavítani egyéni legjobbját a Duna Arénában.

Első világbajnokságodra készülsz, számodra mennyire meglepetés, hogy ott lehetsz majd a medencében?

Tavaly szeptember óta készülök Nagy Petivel, az edzőmmel. Azt tűztük ki akkor célként, hogy idén legalább egy világversenyen tudjak indulni. Szerencsére ez már most sikerült. Az időeredménynek nagyon örültünk az országos bajnokságon, mert nem gondoltuk volna, hogy ennyit tudok faragni az egyéni csúcsomból és hogy ilyen szoros versenyben leszek második. Így kicsit meglepetésként ért a vb-kvalifikáció, de nagyon örülök neki.

Ráadásul 200 vegyesen mindig is sűrű volt a mezőny itthon. Ebből a szempontból különleges számodra, hogy ebben a számban vívtad ki az indulási jogot?

Természetesen, de mi inkább a 400 vegyesre készültünk szeptember óta, hogy majd ott jutunk ki világversenyre. Azonban egyáltalán nem bánom, hogy ez így sikerült. A hosszabb távon is meglett a vb A-szint, de ott a magyar mezőnyben azt hiszem hárman is vannak még előttem a rangsorban. Igazából jobb ez így, hogy 200-ra kell készülni, mert én az országos bajnokságra formába lettem hozva. Így viszont, hogy a rövidebb távra kellett koncentrálnom utána, kicsit könnyebb volt a felkészülés a világbajnokságra.

Már tényleg közeledik a rajt, mennyire vagy izgatott a hazai vb előtt?

Nagyon érdekes lesz és végre nézők előtt fogunk úszni. Tavaly ugye az Eb-n még nem lehettek szurkolók a Duna Arénában. Nagyon várom és nagyon izgatott vagyok. A 2019-es junior-világbajnokságon, amikor döntőt úsztam, akkor remek volt a hangulat, de szerintem ez most sokkal jobb lesz, hiszen ez mégis egy felnőtt világverseny.

Milyen formában érzed magad?

A felkészülés során elég jól ment a formába hozás még akkor is, ha nem sokszor kellett formába hozni magam. Én úgy gondolom, hogy most is nagyon jó állapotban vagyok, talán még kicsivel jobban is lettem felkészítve, mint az országos bajnokságra. Kíváncsi leszek, hogy mire leszek képes. Ugye itt reggel kell majd egyéni csúcsot úszni azért, hogy egyáltalán középdöntőbe jussak. Én már azzal is elégedett vagyok, hogy kijutottam a világbajnokságra, úgyhogy az már csak hab a tortán, hogy úszhatok!

Sok sikert kívánunk!

Dominik egyéni száma:

200 m vegyes – június 21. (kedd)

Hasonló cikkek

Amerika Kapitány

Aláírt Bernek Péter

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 1 273 1426

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay