Az ötödik helyen zárt a magyar férfi párbajtőrcsapat az isztambuli világkupán, amely az olimpiai kvalifikáció első állomása volt. Andrásfi Tibor értékelte a versenyt és azt is elárulta, hogy idén melyik világversenyen szurkolhatunk neki!
Túlvagytok az első csapat világkupán, de előtte még kezdjük az egyéni versennyel, hiszen ott is főtáblás voltál. Hogyan értékeled a teljesítményedet?
Már a selejtező jól kezdődött, ahol 5 győzelemmel és 1 vereséggel zártam. Háromszor nyertem egy tussal, úgyhogy azt éreztem, hogy fejben ott vagyok. Ehhez képest eléggé nehéz ágam lett a folytatásban. Már az első asszómban azzal a kolumbiai sráccal vívtam, akit Bernben a döntőben győztem le, míg Dohában a nyolcba jutásért kaptam ki tőle. Szerencsére sikerült jól megoldanom ezt a feladatot.
Aztán pedig következtek a hazai riválisok, elsőként Rédli András.
Ráadásul ott 14:9-es hátrányból tudtam nyerni, ami pályafutásom eddigi legnagyobb fordítása volt. Nagyon örültem annak, hogy sikerült főtáblára kerülnöm ilyen nehéz ágon is. Ott pedig egy szintén fontos párharc várt rám Keszthelyi Zsombor ellen, ahol sikerült érvényesítenem a papírformát.
Végül csupán egy tussal maradtál le a nyolcaddöntőről. Az olasz Garozzo ellen min múlott a továbbjutás?
Az első harmadban nem nagyon éreztem, hogy mit kellene ellene csinálnom. Utána teljesen taktikát váltottam, és fej-fej mellett haladtunk. Az utolsó 40 másodpercben viszont vétettem két hibát, amiből sikerült előnyt szereznie. Ebből pedig egyet meg is tartott a végére. Csalódott nem voltam az eredmény miatt, sikerülhetett volna jobban is, de jól ment a vívás és ez biztató a nyári világversenyek előtt.
Másnap pedig jött az olimpiai kvalifikáció első csapatversenye. Voltak azért érdekes eredmények, de ti szépen meneteltetek a negyeddöntőig. Mennyire figyeltetek közben a riválisokra?
Megbeszéltük, hogy csak magunkkal foglalkozunk, de azért ezt teljesen nem sikerült megvalósítani. Még az első asszót vívtuk Szingapúr ellen, amikor a mellettünk lévő páston az amerikaiak meglepetésre kikaptak Kanadától. Továbbá Izrael és Ukrajna is elvérzett. A folytatásban Kanada ellen is kínlódtunk, egészen az utolsó asszóig egál volt az állás. Abban a körben is történtek érdekes dolgok, hiszen az olaszok és a svájciak is búcsúztak. Nekünk a negyeddöntőben Spanyolország jelentette a végállomást, de az 5. helyet sikerült megszereznünk. Ez pedig azért értékes szerintem, mert a csapatból senki nem vívott jól és így is előkelő helyen végeztünk. Ráadásul legyőztük a japánokat is. A legnagyobb riválisaink mögöttünk végeztek, így azért annyira nem szomorkodhatunk. Kezdésnek ez nem rossz, aztán következik majd az Európa- és világbajnokság, ahol szeretnénk érmet nyerni.
Hogy zajlik a júniusi Eb-ig a programotok?
A héten kaptunk egy kis vívásmentességet. Úgyhogy fizikai felkészülés lesz a héten. Rendbe rakom a cuccaimat és a mentális felkészülést folytatom. Jövő héten pedig már megyünk le Tatára, és onnantól kezdve ott, illetve Hódmezővásárhelyen leszünk edzőtáborban felváltva. Majd az utazás előtt pár nap finomhangolás következik az Eb-ig Budapesten.
Az eldőlt, hogy az Eb-n és vb-n is indulsz-e egyéniben?
Igazából azzal, hogy Isztambulban megnyertem az első asszót, biztossá vált, hogy a ranglista első négy helyezettje között vagyok, ráadásul a hazai ranglistán az első kettőben állok, így már biztosan ott lehetek az Eb-n és a vb-n is egyéniben.
Sok sikert kívánunk Tibinek a kvalifikációhoz!
Fotó: hunfencing.hu