Női vízilabda-csapatunk első számú centere, Gyöngyössy Anikó a nyári barcelonai Európa-bajnokságon a magyar válogatottban is bemutatkozott, ahol nemcsak azt bizonyította, hogy a sikerért végsőkig képes küzdeni, hanem azt is, hogy a mai vízialbadamezőnyben az egyik legsokoldalúbb játékosnak számít.
- Nagyon színvonalas Európa-bajnokság volt, melyen ugyan nem jött össze az éremszerzés, de a negyedik hely így is jó emlék a számomra. Annak meg különösen örülök, hogy Bíró Attila szövetségi kapitány elégedett volt a teljesítményemmel. Szeretném a helyemet tartósítani a válogatottban, s bár még messze van, azért néhányszor már Tokió is eszembe jutott. Egy olimpiai szereplés a legfőbb vágyaim közé tartozik.
Olyannyira, hogy Anikó egy olaszországi szerződést is lemondott, csak, hogy itthon, a válogatott közelében lehessen.
- Igen, az EB után volt egy jó ajánlatom, de én addigra szóban megállapodtam már Petrovics Mátyással, hogy maradok a BVSC-ben, és én meg szoktam tartani az ígéretemet. Ha az élet majd úgy akarja, akkor egyszer külföldön is kipróbálom magamat. Jövőre azonban kvalifikációs tornák (világliga, világbajnokság) lesznek, így nagyon sok feladatunk lesz majd, amit itthonról könnyebb megoldani.
Anikó számára nem volt ismeretlen a világversenyek hangulata. 2009-ben ugyanis a római világbajnokságon még kapusként nevezte őt az akkori szövetségi kapitány. Akit történetesen Petrovics Mátyásnak hívtak. Anikó vízilabda-pályafutása ugyanis a kapuban kezdődött, és úgy tűnt, hálóőrként is szép karrier áll előtte.
- A kapuban sokszor úgy éreztem, hogy tehetetlen vagyok, nem tudok annyit hozzátenni a játékhoz, amennyit szeretnék, ezért kikéredzkedtem onnan, és előbb átlövő, illetve, miután a BVSC-hez szerződtem (ennek már öt éve), center lettem. Hogy innen is sikerült kivívnom a válogatottságot, az számomra is ajándék volt. nem gondoltam volna, hogy ez sikerülni fog, de hála Petrovics Mátyás és Bíró Attila nyitottságának, sikerült a mezőnyben is megtalálni a helyemet.
Anikó hozzátette, centerként már nem érzett tehetetlenséget, erre ideje sem volt az EB-n, annyit kellett harcolnia az olasz, a holland vagy a spanyol védőkkel.
- Mindig is harcos voltam, sosem ijedtem meg a küzdéstől, így Barcelonában sem ért meglepetés. Persze, ennek ellenére nem volt könnyű megbirkózni az ellenfelek játékosaival, de ezt a birkózást szívesen folytatnám Tokióban is.
