Olimpiáig

Győztes meccsek a mínuszokban

Győztes meccsek a mínuszokban

Ígéretes teljesítményt nyújtott eddig NB II-es labdarúgó csapatunk a fagyos téli napokon. Ugyanis a lejátszott felkészülési mérkőzéseken, egy vereség mellett két magabiztos siker a mérlegünk!

Ahogy arról már korábban tudósítottunk, múlt héten az NB I-es Paksot szorongatta meg alaposan a csapat, a héten pedig NB III-as ellenfelekkel mérkőzött meg a BVSC. Szerdán a Dunaújvárost 4-0-ra, szombaton pedig a Hódmezővásárhely együttesét 5-0-ra verte a zuglói együttes.

Alaposan letesztelték már a felkészülés alatt a Tatai úti műfüves pályát labdarúgóink, hiszen a jelenlegi időjárási körülmények között „istenkísértés” lenne a szép zöld gyepre felengedni őket. A január eleje óta komoly téli felkészülést végző keretnek az első tesztmérkőzések jelentették eddig kis túlzással a felüdülést. A szakmai stáb próbálja elosztani a terheléseket, több felállásban megnézni a csapatot, lehetőséget adni fiataloknak és a próbajátékosoknak is, hogy a két hét múlva induló NB II-es szezonra már készen álljon a csapat.

Szerdán barátságtalan időjárás közepette az NB III Dél-nyugati csoportjának sereghajtóját látta vendégül csapatunk, amely testvériesen elosztva a gólokat az első, illetve a második félidőben, összességében 4-0-ra verte a Fejér megyei piros-fehéreket. A gólgyártást Tóth Keve kezdte meg az első játékrészben, majd az eddig ígéretes próbajátékot produkáló nigériai David Nwachukwu talált látványos mozdulattal a kapuba. A mindössze 19 éves támadó szellemű középpályás, ősszel a DVSC NB III-as csapatában volt hatszor eredményes.  A második játékrészben a már biztos téli érkezőnek számító, Ajkáról igazolt Rabatin Richárd, és a múlt nyáron a számunkra örökre emlékezetes szentlőrinci osztályozón még az ellenfelet képviselő Lénárt Gábor szépségdíjas fejese jelentette a 4 gólos különbséget. A találkozó második félidejében szerephez jutott több utánpótlás korú játékos is, így a mindössze 16 éves Duró Botond, a 17 éves kapus Petroff Zsombor, vagy a tavalyi NB III-as csapatban már bemutatkozó és NBII-es kerettel készülő 18 éves Szádvári Máté és Dibusz Krisztián, illetve a 19. születésnapját a héten ünneplő Szilágyi Zsombor.  

Szombaton azután már a nap is rámosolygott a labdarúgókra. Ezúton is köszönet, hogy a 11.30-as kezdést bevállalva az NB III Dél-keleti csoportjának élmezőnyéhez tartozó Hódmezővásárhely labdarúgóinak napja nagyjából a kakaskukorékolással egyidőben kezdődött. Az üzemi hőfokot az első félidő közepe felé érték el a Vasutasok és tetszetős támadások végén sikerült gólokat elérni. Különösen jók voltak a beindulások az ellenfél védelme mögé, és a helyzetek közül előbb Tóth Milán lőtt látványos gólt, majd David Nwachukwu hozta kihagyhatatlan ziccerbe Mucsányi Márkot. Az első félidő hajrájában pedig egy pontrúgás után, a válogatott belső védőnk Vinícius érkezett jó ütemben előre, és talált a kapuba. A 3-0-s fordulást követően is aktív maradt az ekkorra szokás szerint már más felállásban játszó BVSC. A második félidőben a szentlőrinci osztályozón betaláló játékosaink voltak eredményesek, csak most fordított leosztásban. Az 54. percben Horváth Roland tizenegyesből, majd a 72. percben Szilágyi Máté akciógóllal állította be az 5-0-s végeredményt.

Csapatunk jövő héten szerdán 11 órától hazai pályán játszik felkészülési mérkőzést a harmadosztályú Budaörssel, az előkészületi meccsek sorát pedig vasárnap zárja, úgy ahogy az NB II-es őszi szezont is tette, a Honvéd otthonában. NB II-es tavaszi bajnoki rajtunkig, amely február 4-én lesz 14 órától a Szőnyi úton – és a feljutás egyik nagy esélyesét a tabellán második ETO FC Győrt fogadjuk – még jelentkezünk csapatunk háza tájáról friss átigazolási hírekkel.

Hajrá, BVSC!

Fotó: TSH Photo / Szűcs Attila

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay