4 nap alatt második mérkőzését játssza női röplabdacsapatunk az NB I-ben. Daróczi Gergely tanítványai Kecskemétre látogatnak a középszakasz 4. fordulójában. A vasárnapi összecsapás előtt vezetőedzőnk és liberónk, Simon Hanna nyilatkozott.
Röplabda
Kategória cikkjei
Érvényesítette a papírformát női röplabdacsapatunk az NB I középszakaszának 3. fordulójában és meggyőző, háromszettes sikert aratott a Haladás együttesével szemben. A találkozó után vezetőedzőnk, Daróczi Gergely valamint feladónk, Pécsi Petra értékelt.
Két hét szünet után folytatja az NB I középszakaszát női röplabdacsapatunk. Daróczi Gergely tanítványai a harmadik fordulóban a Haladás együttesét fogadják, szerda este 20 órától. A találkozó előtt vezetőedzőnk, valamint Lénárt Hanna osztotta meg gondolatait.
A futballpályáról a röplabdacsarnokba, majd nemrég a BVSC-ből az U18-as magyar válogatottba vezetett Simon Hanna útja. Szemtelenül fiatal, ámde annál tehetségesebb játékosunkkal beszélgettünk, akit most megismerhetünk kicsit közelebbről.
Nehezen indult, de végül magabiztos 3:0-ás sikert aratott női röplabdacsapatunk az Újpest U21-es alakulata ellen az NB I középszakaszának második fordulójában. A BVSC sorozatban tizedik győzelmét szerezte meg a bajnokságban. A mérkőzés után vezetőedzőnk, Daróczi Gergely valamint centerünk, Puskás Petra értékelt.
Tovább folytatná menetelését női röplabdacsapatunk az NB I-ben. A középszakasz második fordulójában jön az egyik legfontosabb mérkőzés, az UTE U21 elleni összecsapás. A csütörtöki találkozó előtt vezetőedzőnk, Daróczi Gergely és szélső ütőnk, Kökény Petra nyilatkozott.
Győzelemmel indították a középszakaszt női röplabdásaink az NB I-ben! Daróczi Gergely tanítványai három szettben diadalmaskodtak a DVTK otthonában. A mérkőzés után vezetőedzőnk értékelt.
Az alapszakasz végeztével a középszakasszal folytatódik a női röplabda NB I csapatunk számára. A B jelű csoportban az első fordulóban a DVTK vendégei lesznek a csajok. A találkozó előtt vezetőedzőnk, Daróczi Gergely és csapatkapitányunk, Sartoris Petra osztotta meg gondolatait.
17 győzelem mellett két vereséggel a második helyen zárta női röplabdacsapatunk az NB I 2025/26-os szezonjának alapszakaszát. Az első "kör" végeztével vezetőedzőnk, Daróczi Gergely értékelt.
Nagy csatában 3:1-es győzelmet aratott a BVSC-Zugló női röplabdacsapata a VEHIR-VESC gárdája ellen az NB I alapszakaszának utolsó mérkőzésén! Daróczi Gergely együttese így a második helyen zárja a bajnokság első szakaszát és győztes rangadó után fordulhat rá a jövő héten kezdődő középszakaszra, ahol már a bajnoki döntőbe jutás lesz a tét!
Szombathelyről is három ponttal távozott női röplabdacsapatunk az NB I 18. fordulójában. Daróczi Gergely tanítványai a Haladást győzték le 3:0-ra az alapszakasz utolsó idegenbeli találkozóján. A mérkőzés után vezetőedzőnk értékelt.
Utolsó idegenbeli mérkőzéséhez érkezett női röplabdacsapatunk az NB I alapszakaszában. Daróczi Gergely tanítványai a Haladáshoz látogatnak szombaton, a mérkőzés előtt vezetőedzőnk, valamint centerünk, Garai Zsófia osztotta meg gondolatait a találkozóval kapcsolatban.
Kipipálta a dupla fordulós hétvégét női röplabdacsapatunk az NB I-ben: a pénteki miskolci siker után vasárnap hazai pályán az UTE U21-es gárdáját is felülmúlta. Ezzel a sikerrel Daróczi Gergely tanítványai biztosan az első két hely valamelyikén végeznek az alapszakaszban. A meccs után vezetőedzőnk, valamint szélső ütőnk, Rózsás-Vezsenyi Adrienn értékelt.


