Csapatunk a végjátékban felszabadult játékkal megérdemelten nyerte meg a találkozót.
Röplabda
Kategória cikkjei
A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége úgy határozott, hogy az Év női- és az Év férfi teremröplabdázójának járó elismeréseket a XX. század legjobb röplabdásainak megválasztott Szalay Béláné Sebők Éváról és Tatár Mihályról nevezi el.
7.fordulót rendezték Dunabogdànyba 9 csapat részvételével.
Az idei szezonban két U 19-es női röplabdacsapatot is indítottunk, akik a saját korosztályuk mellett a Budapest-bajnokság felnőtt másodosztályában is szerepelnek, és jelenleg mind a két gárda első helyen áll a csoportjában.
Több korosztályban is elrajtolt a 2018-19-es röplabdabajnokság.
Korosztályos lány röplabdacsapataink idén is részt vettek a klagenfurti „mini olimpián”, az United World Games-en.
Következő sportágunk reprezentánsa nem egy játékos, hanem egyszemélyben szakosztályvezető és vezetőedző,
Az országos serdülő bajnokság hatos döntőjébe igyekvő lány röplabdacsapatunk a hétvégén Szentendrén tette meg az első lépéseket az áhított cél felé.
U 13-as leány röplabda csapatunk az elmúlt hétvégén az új esztendő első tornáján, Dágon szerepelt.
Mini röplabdásaink – az U13-as korosztály – Dunakeszin, az év első Budapest-bajnokságán szerepeltek, ahonnan egy arany- és egy bronzéremmel térhettek haza.
Hétvégén nagyszabású tornán vettek részt röplabdázóink.
Hagyományosan Gödöllőn rendezték a IX. Pál István Emléktornát.


