Ahogy beszámoltunk róla, az olimpiai kvalifikáció előtti utolsó világkupát megnyerte a férfi párbajtőr-válogatott Argentínában. A válogatott egyik alapemberével, Andrásfi Tiborral értékeltük a versenyt!
Egyéniben ezúttal nem sikerült főtáblára jutnod Buenos Aires-ben, ez mennyire segített abban, hogy a csapatversenyre kicsit több időd volt rápihenni?
Az egyéni után csalódott voltam, főleg azért, mert az utóbbi 3 versenyem sem úgy sikerült ahogy szerettem volna. Többet vártam azért magamtól, de olyan szempontból jó volt, hogy kicsit vívtam a csapat előtt és valóban több erőm maradt arra, hogy a zárónapon mindent ki tudjak magamból adni. Volt is bennünk bizonyítási vágy, mert a heidenheimi világkupa nem sikerült jól számunkra. Az kicsit baljós előjel volt Argentínában, hogy Siklósi Gergő lesérült, így ő nem tudott a csapat rendelkezésére állni. De azt gondolom, hogy Nagy Dáviddal és Koch Mátéval eléggé összeszokott csapat vagyunk és nagyon jól megoldottuk a feladatunkat.
Ha az eredményeket nézzük, akkor eléggé magabiztosan meneteltetek a döntőig, de te ezt, hogy érezted a pástról?
Eredményben talán simának tűntek, de belülről közel sem voltak egyszerűek. Az argentin meccs tényleg egy bemelegítő mérkőzésnek felelt meg, azért nem bántuk, hogy velük vívtunk a nyolcba jutásért. Japánnál viszont nem kaphattunk volna nehezebbet a negyeddöntőben. Őket még soha nem vertük meg világkupán, ráadásul a vb-n a bronzmeccsen is kikaptunk tőlük. Úgyhogy itt volt az ideje, hogy végre visszavágjunk nekik. Szerintem ezt a győzelmet tartjuk a legértékesebbnek, mert ha őket és a franciákat is megvertük már, akkor tényleg bárkit legyőzhetünk.
Aztán következtek a meglepetésre a franciákat búcsúztató csehek.
Igen, ott már mi számítottunk esélyesebbnek, de remek napot fogtak ki és így nehéz volt érvényesíteni a papírformát. De azt gondolom, hogy taktikus vívással ez sikerült.
A fináléban pedig a londoni egyéni olimpiai bajnokkal is felálló Venezuela várt rátok. Az utolsó percig nagyon szoros volt, te hogy értékeled a finálét?
Dávid egésznap jól vívott és nagyon jól megoldotta a befejezéseket. Ezért nyugodt szívvel bíztuk rá egálban az utolsó párharcot. Azt is tudtuk, hogy Venezuelának kell először kockáztatni, mert fekete lappal ők bukták volna el a mérkőzést. Ez volt az alaptaktikánk az utolsó pár asszóban. Dávid aztán ismét remekül megoldotta a végét, ez is kellett ahhoz, hogy ilyen jól sikerüljön a verseny.
A következő hónapban hivatalosan is elkezdődik az olimpiai kvalifikáció. Ez a győzelem mekkora lendületet ad számotokra?
A világranglistán ezzel az aranyéremmel feljöttünk a harmadik helyre, ami remélhetőleg majd azt jelenti, hogy kicsit könnyebb ellenfeleket kapunk a nyolcba jutásért. Bár ahogy ezen a világkupán is láttuk, ez sosem könnyű és el lehet hasalni akár azon az állomáson is. De lelkileg szerintem nagyon jót tett a csapatnak, és az is, hogy megmutattuk, Gergő nélkül is képesek vagyunk aranyérmet nyerni. Ha még az ő rutinja és tapasztalata visszajön a csapatba, akkor jó eséllyel vágunk neki az olimpiai kvalifikációnak, ami nem lesz könnyű, de most volt egy kis pihenőnk, aztán majd jöhetnek az új feladatok élesben! Húsvét után már Mátraházára megyünk edzőtáborba, aztán május első hétvégéjén Kolumbiában vár ránk az első világkupa!
Sok sikert kívánunk sportolónknak!