Koroszrályos Eb, majd felnőtt vk vár Szűcs Lucára egy hét alatt

Koroszrályos Eb, majd felnőtt vk vár Szűcs Lucára egy hét alatt

Bár már zajlik a junior és kadet vívó Európa-bajnokság Újvidéken, de a junior női kardozók csak hétfőn lépnek pástra, így ők vasárnap utaznak. Korosztályos Eb aranyérmesünkkel, Szűcs Lucával beszélgettünk a várakozásairól.

Két év után rendeznek ismét Európa-bajnokságot, milyen érzésekkel várod az idei kontinensviadalt?

Nagyon örülök, hogy végre ismét Eb-n szerepelhetek. Nagyon szomorú voltam tavaly amiért elmaradt, mert esélyesnek tartottam magamat. Szerencsére a junior világkupák jól sikerültek és már a felnőttek között is szerepelhettem, úgyhogy bizakodó vagyok.

Vannak konkrét céljaid is az Eb-n?

Mindenképpen a dobogó a cél egyéniben és csapatban is. Utóbbiban ráadásul címvédők is vagyunk és úgy érzem elég erős válogatottunk van. Ezt mutatja, hogy a junior vk-n többször is dobogóra állhattunk, ráadásul egyik alkalommal három magyar is érmes volt egyéniben. Nagyon fontos, hogy egységesek legyünk csapatban is, és akkor jó eredményre lehetünk képesek. De mivel két éve egyéniben nem sikerült érmet szereznem, így ezt szeretném ezúttal pótolni.

Mennyire változott két év alatt a mezőny?

Szerintem a magyaroké a junior női kardozóknál az egyik legerősebb nemzet, úgyhogy ez jó előjel. Azért van több ország, amely még esélyes lehet, de ha a legjobbunkat tudjuk nyújtani, akkor bárkit legyőzhetünk.

Mikor szurkolhatunk majd érted?

Rögtön hétfőn egyéniben, aztán szerdán pedig a csapattal lépek majd pástra. Ráadásul onnan egyenesen utazom tovább Athénba, a felnőtt egyéni és csapat világkupára. Ott is szeretnék minél jobban szerepelni.

Akkor sűrű heted lesz. Ebben a szezonban többször volt lehetőséged két korosztályban is vívni. Mennyire más egyébként a junior és felnőtt mezőny?

Teljesen más a kettő. Emlékszem amikor először szerepeltem felnőtt világkupán, nagyon izgatott voltam amiért olimpiai bajnokokkal is vívhatok. Nagyon motivál az is, hogy a csapatversenyben is pástra lépjek a válogatottal. Úgyhogy engem nagyon feldob, hogy a felnőttek között is bizonyíthatok.

Sok sikert kívánunk a következő versenyeken! Hajrá Luca

 

Fotó: Facebook / Magyar Vívó Szövetség

Hasonló cikkek

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 1 273 1426

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay