Női röplabdacsapatunk szenzációs játékkal 3:0-ra legyőzte a Veszprémet az NB I döntőjének második mérkőzésén! Daróczi Gergely tanítványai ezzel kiegyenlítették a párharcot, jövő héten jöhet a mindent eldöntő harmadik meccs! A szombati találkozó után vezetőedzőnk, valamint centerünk, Hegyi Emese értékelt.
Híreink
Kategória cikkjei
Ha idecitáljuk szomszéd riválisunk indulójából az alábbi sort, „piros-kéken süt ránk a nap”, nyugodtan mondhatjuk, ez eddig erre a szezonra valójában a BVSC-re lett írva. Hiszen mind a Vasas, mind pedig a Videoton ellen jól állunk összevetésben, talán azt is mondhatnánk, annyira jól, hogy azt szinte el sem hisszük.
A veszprémi első mérkőzés után szombaton 19 órától következik a női röplabda NB I fináléjának második összecsapása: ezúttal csapatunk fogadja hazai pályán a bakonyiakat. Vezetőedzőnk, Daróczi Gergely valamint centerünk, Garai Zsófi mondta el várakozásait a találkozó előtt.
Magabiztos játékkal, megérdemelten győzte le 19-12-re a BVSC-Manna ABC a Szolnokot a férfi vízilabda OB I felsőházának zárófordulójában. Így eldőlt, hogy Varga Dániel együttese a második helyről, pályaelőnnyel kezdi a Honvéd elleni elődöntőt jövő szerdán!
Az aktív élet, közös ügyünk. Csatlakozz a Sportoló Nemzet Klubhoz és élvezd a tagoknak járó exkluzív kedvezményeket Klubunknál május 3-a és 10-e között! Térítésmentes pályahasználat és mérkőzés látogatás, valamint kedvezményes bérletvásárlási akciók a Magyar Sport Napja alkalmából.
Az elmúlt két hétvégén a Duna Aréna adott otthont a Szinkronúszók Országos Bajnokságának, ahol már hagyománnyá vált a BVSC remek szereplése. Az idei Ob-n több nehézség is hátráltatta sportolóink versenyzését, ennek ellenére a publikum nem csalódott a zuglói lányokban, akik majd minden korosztályban dobogós helyezéseket szereztek, köztük több első helyet is! Horváth Erika szakosztályvezető értékelte a teljesítményeket!
Anyák napi mérkőzést rendezünk a labdarúgó Merkantil Bank Ligája 28. fordulójában a Szőnyi úton! A BVSC-Zugló a Videoton FC Fehérvárt fogadja és az ünnep alkalmából az édesanyák és nagymamák ingyenesen látogathatják a találkozót. A további szurkolói információkat foglaltuk össze!
Sorrendben harmadszor is rúgott gól nélkül és vereséggel zárta Szentlőrinc elleni látogatását csapatunk. A sereghajtó baranyaiak 2-0-ra győzték le a hétfőn még ugyanilyen arányban a listavezető Vasas otthonában bravúros teljesítményt nyújtó együttesünket.
A Veszprém került előnybe a női röplabda NB I fináléjában, miután 3:0-ra nyert csapatunk ellen a döntő első meccsén. Az összecsapás után vezetőedzőnk értékelt.
Jól indult a férfi vízilabda Eurokupa elődöntőjének első mérkőzése a BVSC-Manna ABC számára, a harmadik negyedben azonban meglépett a Jadran Split. Nagyot küzdöttek a mieink és végül csak 1 gólos hátrányból várhatjuk a két hét múlva következő visszavágót, ami teljesen nyílt meccs lesz majd!
Vasárnap Veszprémbe utazik női röplabdacsapatunk az NB I döntőjének első mérkőzésére! A finálé előtt vezetőedzőnk, Daróczi Gergely és a csapat kapitánya, Sartoris Petra osztotta meg várakozásait.
Hosszú buszút után péntek este megérkeztek férfi vízilabdázóink Splitbe a férfi vízilabda Eurokupa elődöntőjének első felvonására. Vezetőedzőnk, Varga Dániel, valamint csapatkapitányunk, Csapó Miklós árulta el, hogy mit várnak a szombati összecsapástól és azt is, hogy mire kell figyelnünk a Jadran ellen.
A 115 éves szomszédvárak találkozóján egy csapat biztosan jelesre vizsgázott. A BVSC – Vasas összevetésben azon ritka alkalmak egyikét hozta a 2025-2026-os szezon, amikor mind vízilabdában, mind labdarúgásban a zuglói vasutasoknak volt több oka az örömre. Ennek a szezonnak az eddigi megkoronázását ezügyben hétfőn láthattuk a Fáy utcában.


