Bejelentette érkezőit a BVSC-Manna ABC női és férfi vízilabdacsapata. Előbbinél négy, utóbbinál két új játékost mutattak be a felkészülés rajtjánál rendezett sajtótájékoztatón. A Szőnyi úton folytatja pályafutását többek között Magyari Alda és Tiba Panna, de az amerikai olimpiai bronzérmes Chase Dodd, valamint tehetséges utánpótlás válogatott játékosok is.
Híreink
Kategória cikkjei
Jön a junior úszó Európa-bajnokság, míg itthon a Gyermek Országos Bajnokság házigazdái leszünk. Augusztusban pedig Kós Hubert vezetésével Párizsban szerepelnek úszóink Eb-n. Szakosztályvezetőnkkel beszélgettünk az esélyekről!
Tovább alakul a Merkantil Bank Liga új szezonjára készülő labdarúgócsapatunk kerete! Ivády Péter az NB III-as Iváncsától érkezett Zuglóba és a próbajáték során sikerült meggyőznie a vezetőséget, arról, hogy érdemes leigazolni! A 2007-es születésű középpályás nem csak a fiatal szabálynak felel meg, de kimagasló fizikai adottságai és munkabírása miatt is nagy erőssége lehet a BVSC-nek!
Újabb hivatalos bejelentéssel folytatódik labdarúgóink felkészülése a következő szezonra! Kincses Ádám már több éve felnőtt labdarúgócsapatunk mellett dolgozik, eddig másodedzőként és megbízott vezetőedzőként sikeresen segítette a keret munkáját, most azonban hivatalosan is vezetőedzői megbízatást kapott, így a másodosztály 2026/27-es szezonjában ő irányítja a BVSC-Zuglót! Emellett kialakult a keret mellett dolgozó szakmai stáb is, részletek a cikkben!
Szombat délelőtt a Szőnyi úti stadionban lejátszotta második felkészülési mérkőzését is a BVSC-Zugló labdarúgócsapata! A tavaly még másodosztályú Budafoki MTE elleni 2-2-es döntetlen Törőcsik Péter és új igazolásunk, Papp Csongor találataival alakult ki! A Zalaegerszegről érkező szélső a találkozó után adott rövid bemutatkozó interjút!
Szezonzáró értékelésinket folytatva, ezúttal női kézilabdacsapatunk teljesítménye van terítéken! Balog Bea együttese az NB II B-csoportjában a 11. helyen zárta az idényt. A vezetőedző szerint a hátráltató tényezők ellenére is sokat fejlődött a csapat és jó közösség alakult ki, ami stabil alapot adhat a következő szezonra is, ahol a cél a további fejlődés lesz majd!
A 2026/27-es NB II-es szezonra készülő labdarúgóink lejátszották első felkészülési mérkőzésüket az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő Majosi SE ellen. A 2-0-ás győzelmet Vérten MIlán és Farkas Balázs góljaival szerezte meg a BVSC, melynek összeállításában új nevek is szerepeltek. Kovács Nikolász a másodosztálybeli rivális, FC Ajka csapatától igazolt a Zuglóhoz, az elsőosztályú rutinnal is rendelkező jobbhátvéd a találkozó után adott rövid interjút!
Külföldre igazol férfi vízilabda együttesünk két saját nevelésű válogatott játékosa Mészáros Mátyás és Tátrai Dávid a következő szezontól.
Bronzéremmel zárta kiváló szinkronúszónk, Taksonyi Blanka a Primorje Synchro Cup elnevezésű nemzetközi versenyt párjával, Márialigeti Rékával (Római Szinkronúszó SE) Rijekában. A verseny tapasztalatai mellett a szezonról is beszélgettünk sportolónkkal.
Jól sikerült Hámori Luca számára a csehországi Ústí Nád Lábemben rendezett nemzetközi ökölvívótorna. Sportolónk meg sem állt az aranyéremig a 65 kilogrammos mezőnyben!
Jakab János öt alkalommal nyert Extraligát a BVSC-vel és tagja volt legutóbbi aranyérmes együttesünknek 7 évvel ezelőtt. A szezon végén lezárta játékospályafutását a legjobbak között és januártól már szakosztályvezetőként segíti a BVSC-t. Vele beszélgettünk pályafutásáról és új céljairól!
Június 15-én, hétfőn elkezdte a felkészülést az NB II új idényére a BVSC-Zugló labdarúgócsapata is! A keret első igazolása pedig az a Törőcsik Péter, aki már tavasszal is zuglói színekben futballozott, igaz akkor még csak kölcsönben! A remek fél szezon azonban a játékost és a klubvezetést is meggyőzte a folytatásról, így ezennel hivatalosan is bejelentjük, hogy Törőcsik Péter az MTK Budapest csapatától a BVSC-Zuglóhoz szerződött!
A franciaországi Antony városa ad otthont a vívók kontinenstornájának, ahol a női mezőnyben Pusztai Liza és Szűcs Luca, a férfiak között pedig Andrásfi Tibor képviseli a zuglói színeket! A keddi versenynapon épp a női kardozók és a férfi párbajtőrözők egyéni versenyét rendezték, ahol mindhárom BVSC-s pástra lépett, érmet azonban nem sikerült szerezniük sportolóinknak. Pusztai Liza a 64 között, Szűcs Luca (5.) és Andrásfi Tibor (6.) a negyeddöntőben fejezte be az egyéni küzdelmeket!


