Óriási csatát és maratoni ötméterespárbajt hozott a Honvéd elleni rangadó a férfi vízilabda OB I-ben! Végül óriási csatában a BVSC-Manna ABC nyerte meg az összecsapást 19-18-ra! Szép volt fiúk!
Híreink
Kategória cikkjei
Véget ért a középszakasz női röplabdacsapatunk számára az NB I-ben, a csajok a B csoport megnyerése után készülnek a fináléra, ahol a Veszprém lesz az ellenfél. Vezetőedzőnk értékelte az elmúlt időszakot, és természetesen foglalkoztunk a döntővel is.
Ahogy ígértük hoztunk Sopronból sok értékelő interjút az úszó országos bajnokságról. Sorozatunk első részében a zárónap két BVSC-s egyéni aranyérmese, Késely Ajna és Szabó-Feltóthy Eszter nyilatkozott, de nem voltak teljesen boldogok, mert az Eb-szinttől kicsivel elmaradtak. Ajna a héten már élete első nyílt vízi világkupáján szerepel majd, erre is kitért, hogy miként várják edzőjével ezt a kihívást!
Bár a fogadóirodák 15-szörös pénzt fizettek az esélytelenebb BVSC győzelmére a feljutásra készülő Vasas otthonában, végül azoknak lett igaza, akik bíztak a zuglói sikerben, csapatunk ugyanis 2-0-ra győzött az Illovszky Rudolf Stadionban a Merkantil Bank Liga 26. fordulójának hétfő esti mérkőzésén! Egy évvel és egy nappal a tavaly húsvét hétfői siker után, tegnap este is bombagólok döntötték el az áprilisi fővárosi rangadót; Farkas Balázs és Csernik Kornél is gyönyörű találatot jegyzett, de dicséret illeti az egész csapatot, amely végig fegyelmezetten védekezett és kihasználta a lehetőségeit, így idei ötödik idegenbeli, összességében pedig hatodik győzelmünkkel feljöttünk a táblázat nyolcadik helyére. Ezzel pedig az is elmondható, hogy a 2025/26-os szezonban bennmaradtunk a másodosztályban és már biztosan készülhetünk zsinórban negyedik NB II-es szezonunkra!
A BVSC nyerte a Sopronban rendezett úszó országos bajnokság összesített pontversenyét! A mieink összesen 12 arany-, 11 ezüst- és 7 bronzérmet szereztek és több kiemelkedő eredmény is született a versenyen. Az ob eseményeit foglaljuk össze!
Nem fért kétség a győzelemhez: magabiztos játékkal 3:0-ás sikert aratott női röplabdacsapatunk a Kecskemét ellen a középszakasz utolsó fordulójában. A mérkőzés után vezetőedzőnk, és feladónk, Strébl Noémi értékelt.
Fővárosi derbit, szomszédvári rangadót rendeznek a labdarúgó Merkantil Bank Liga 26. fordulójának záró mérkőzésén. A hétfő esti, M4 sportcsatorna által is közvetített, kiemelt találkozón a listavezető Vasas és a BVSC csapnak össze a XIII. kerületben! A hazaik egy győzelemmel bebiztosíthatják a feljutást, a BVSC pedig három nyeretlen mérkőzés után szerezhet ismét három pontot, ha győzni tud az Illovszky Rudolf stadionban! És, bár az esélyek a piros-kék csapat mellett szólnak, a legutóbbi két összecsapáson összesen négy pontot szedtünk össze az angyalföldiek ellen, így óvatosan, de az is kijelenthető, hogy minden esélyünk megvan elnapolni az ünneplést a Fáy utcában. Csapatunk balhátvédje, Király Ákos is erről beszélt a vele készült beharangozó interjúban!
Március 26-31. között nemzetközi utánpótlás tornán vettek rész a BVSC-s birkózók Tallinnban! Az észtországi tornán nyolc fős versenyzői gárdával indult a zuglói különítmény, akik közül Csécsei Csanád és Pécsi Szebasztián dobogós helyezést szerzett, de a többiek is remek teljesítménnyel mutatkoztak be a nemzetközi porondon mintegy 3000 versenyző között! Jó hír az is, hogy ismét van az utánpótlás válogatottban BVSC-s birkózó, Pécsi Szebasztián sikerrel vette a válogatót és kiérdemelte a címeres mezt, amelyben a közelgő szófiai Európa-bajnokságon szőnyegre is léphet majd. Illés Gergővel, birkózó szakosztályunk vezetőjével értékeltük az elmúlt időszakot!
Vagy még annál is több, valahol a fellegek környékén érezte magát minden BVSC érzelmű ember április 15-én este háromnegyed kilenc környékén a Margitszigeten. Ekkor vívták ki a lányok a sokat látott Hajós fedett, visszhangzó lelátói előtt, heroikus küzdelemben, az UVSE otthonában, hogy kilenc év után ismét bajnoki döntőt játszhassanak. Vagyis, hogy finálét játszhasson a klub, hiszen BVSC-s ként, minden játékosnak ez először adatik majd meg májusban!
Szombaton 19 órától hazai pályán zárja a középszakaszt női röplabdacsapatunk! Daróczi Gergely tanítványai a Kecskemét együttesét fogadja a Szőnyi úton. A találkozó előtt vezetőedzőnk és centerünk, Puskás Petra állt kameránk elé.
Legutóbb 2017-ben éppen az UVSE ellen játszott döntőt a BVSC-Manna ABC a női vízilabda OB I-ben. Ezt a bravúrt sikerült megismételniük Béres Gergely tanítványainak, miután 8-6-ra nyertek a Hajós Alfréd Uszodában az elődöntő 3. mérkőzésén!
Szerdától vasárnapig Sopronra figyel a magyar úszótársadalom, ugyanis ott rendezik meg a 128. országos bajnokságot. BVSC-s sportolóink ismét az összesített pontverseny első helyéért szállnak harcba. Nagy Péter szakosztályvezetőnkkel beszélgettünk az esélyekről!


