Több korosztály fegyvernemeiben is versenyeket rendeztek a hétvégén a vívóknál. BVSC-s sportolóink pedig szállították is az érmeket, ráadásul Demeter Diána a kadet, Osman-Touson Maruán pedig a junior mezőnyben lett aranyérmes a párbajtőrözőknél.
Vívás
Kategória cikkjei
Súlyos betegséget követően 80 éves korában elhunyt a négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó, Kamuti László. Korábbi szakosztályvezetőnk emlékét megőrizzük!
Fontos döntéseket hozott meg a Magyar Vívó Szövetség újonnan megalakult elnöksége, amelybe világbajnok kardozónk, Lontay Balázs is bekerült. Az elnökség elfogadta a válogatott kereteket és a tervezett hazai versenynaptárt is.
Sajnos Gém Zoltán után újabb korábbi sportolónk hagyott itt bennünket az elmúlt héten. Ugyanis néhány nappal 75. születésnapja után elhunyt Marót Péter olimpiai ezüst- és bronzérmes kardvívó.
Vívóink a közös edzések hiányában otthoni erőnléti gyakorlatokkal igyekeznek minél jobb formába kerülni a szezon folytatására. Nincs ezzel másképpen junior Európa-bajnok kardozónk, Szűcs Luca sem, aki már nagyon várja, hogy újra a páston lehessen.
Befejeződött a horvátországi Porecben rendezett korosztályos vívó Európa-bajnokság. A kadetok után a juniorok voltak soron, ahol Szűcs Luca és Pótz-Nagy Fanni aranyérmes lett a kardcsapattal, míg Borsody Emma a párbajtőr-válogatottal szerzett bronzérmet.
A csapatversenyekkel zárult a kadetok vívó Európa-bajnoksága a horvátországi Porecben. A férfi párbajtőr-válogatottal bronzérmet nyert Kó Benedek. Csütörtöktől már a juniorokon van a sor!
Nem kellett sokat várni az első BVSC-s éremre a horvátországi Porecben zajló korosztályos vívó Európa-bajnokságon. A harmadik napon Ondrik Konrád gyűjtött be egy szépen csillogó bronzérmet a férfi kardozók mezőnyében.
Szombattól a horvátországi Porecben rendezik a korosztályos vívó Európa-bajnokságot, ahol nyolc sportolónk is érdekelt lesz. A február 22. és március 2. között rendezendő kontinensviadalon rekordszámú mezőny vesz részt.
A Magyar Vívó Szövetség kijelölte a február végi, korosztályos Európa-bajnokságon szereplő válogatottak névsorát. Nagy örömünkre nyolc sportolónk is megküzdhet az érmekért a horvátországi Porecben rendezendő kontinensviadalon.
Sikeresen zárták junior párbajtőrözőink a hétvégi világkupákat. Osman-Touson Maruán a férfi válogatottal Belgrádban aranyérmet nyert, míg Borsody Emma a női csapattal egy értékes bronzéremnek örülhetett Pozsonyban.
Az elmúlt hétvégén is remekül szerepeltek utánpótlás vívóink külföldön és a hazai pástokon egyaránt. Szűcs Luca és Pótz-Nagy Fanni Spanyolországban szerzett aranyérmet a csapattal, míg a kadet párbajtőrözők itthon állhattak dobogóra.
Tulajdonképpen ott folytatta a 2020-as évet Szűcs Luca, ahol az előzőt abbahagyta. Bár a budapesti junior kard világkupán még a tavalyi két ezüstérmén is túltett, hiszen egészen az aranyéremig menetelt!


