Vasárnap a Szőnyi úton, egy olyan csapat teszi tiszteletét, amellyel közel negyed évszázada nem mérkőztünk meg. Hétvégén a Kecskemét lesz az ellenfél a Merkantil Bank Liga 3. fordulójában. Beharangozónk következik!

A KTE elmondhatja magáról egyedüliként a magyar futballban, hogy a közelmúltban három év alatt, három különböző osztályban lett ezüstérmes, de idén tavasszal búcsút kellett mondania a magyar NB I-nek. A „Hírös város” futballjáról most egy kis történelem óra következik, amely nem nélkülözi azt sem, hogy a BVSC és a KTE gyakorlatilag egyidős klub, és mindkettő jövőre lesz 115 éves.

Ha hinni lehet a krónikások feljegyzéseinek, az 1911 tavaszán megalakult BVSC az idősebb, de mindez csak hetek, esetleg pár hónap kérdése, hiszen a KTE feljegyzéseiből kiderül, hogy 1911. június 11-én a helyi munkások megalakították az első években piros-zöld színben pompázó KTE labdarúgó csapatát. Legnagyobb riválist saját városukon belül szereztek, még akkor is, ha kezdetben a KSC-vel való fúzió hozta meg számukra, a manapság is arrafelé oly népszerű lila-fehér színkombinációt.

De nem volt ez mindig így, mert a munkás gyökerekkel rendelkező Kecskeméti Testedző Egyesület időről, időre szembe találkozott a városi riválissal, egészen a múlt évezred végén a két NB II-es labdarúgócsapatból létrejött, mai napig sokak szerint „álfúzióként” emlegetett egyesülésig. A szocializmus legkeményebb éveiben piros-kék színekben szereplő KTE, 1956-ban kapta vissza a színeit. A 70-es években az inkább polgári alapokon nyugvó Kecskeméti Dózsa átszervezése után megalakult, vagy inkább újjáalakult kék-fehér Kecskeméti Sport Club volt a sikeresebb, és támogatottabb klub.

Elég csak annyi, hogy ebben a klubban nevelkedett két tősgyökeres, válogatottságig eljutó kecskeméti labdarúgó, Farkas Tibor – aki később leginkább a Vasassal ért el sikereket – és Czéh László – aki a Pécsben, a Vidiben és a Fradiban töltötte legszebb éveit –. De Kecskemétről igazolta le a pályafutását mindössze 26 évesen befejező Újpest, a szintén válogatottságig eljutó Kisznyér Sándort. És ne felejtsük el a klubunkban, a BVSC-ben NB I-es labdarúgóvá váló, és az itt töltött időszakra mindig nagyon szívesen visszaemlékező támadót Csordás Csabát sem, aki tősgyökeres kecskemétiként, a KSC-ben nevelkedett, de pályafutása legeredményesebb korszakát már a KTE-ben töltötte.

Szóval a két klub, mármint a BVSC és a KTE kevésszer – és ha valaki egyszer megírja, talán elmondható, hogy a magyar futball „legátláthatalanabb” időszakában, a gazdasági csődökről, megszűnésekről, álbefektetőktől hemzsegő 90-es és 2000-es évek elején – találkozott egymással. Minden elismerés ugyanakkor azoké a valódi mecénásoké, akik lélegeztetőgépen tartották a rendszerváltás után a magyar futballt.

A BVSC–KTE összevetésben szereplő 6 meccs, 2-2-2-es mutatójánál elmondható, hogy az első találkozásokkor a kilencvenes évek elején a BVSC csillaga volt fent. Jelenlegi klubigazgatónk, a Kisteleki István által vezetett, Erdélyi Károllyal és Króner Péterrel a soraiban szereplő Vasutas, az NB II-be akkor érkező KTE gárdáját otthon 3-0-ra, idegenben 2-0-ra verte. Szemelvényként néhány tudósítói leírás a Nemzeti Sport nevet, Népsportról, akkoriban visszavevő sportnapilap hasábjaiból.

Az 1990-es nyári mérkőzés 1500-as nézőszámáról olvashattunk elmélkedést: „A vártnál jóval kevesebben voltak kíváncsiak az újonc kecskeméti NB II-es csapat bemutatkozására. Ebben közrejátszott a látványosnak ígérkező repülőnap, ahol ötvenezren voltak kíváncsiak a bravúrokra.”

A visszavágón Zuglóban mérsékelt tempóban, de némi képzavarral élve, mégis átrobogott a Vasutas az ellenfelén. „Az első perctől kezdve meglehetősen egyoldalú játék folyt a pályán. A vendégek szemmel láthatólag tartottak esélyesebb ellenfelüktől, s fő törekvésük az volt, hogy minél messzebb rúgják el kapujuk elől a labdát. Hogy milyen irányba, az elhanyagolható szempontnak tűnt. Csaknem félórán keresztül ezzel a játékmóddal kihúzták gól nélkül, igaz ez nem a saját taktikájuk sikere volt. Inkább a vasutasok nem túl meggyőző játékának volt köszönhető.”  Kisteleki István, így értékelt: „Nagyon jó első félidő után, lefékezett a csapat, de végül így is szép győzelem született.”

Nos mindez végül a párharcban az utolsó BVSC győzelmet, és a szezon végén az NB I-es feljutást jelentette. Ezt követően az újabb egymás elleni randevúk egybeestek a BVSC profi futballjának utolsó időszakával. Míg a már említett KSC–KTE fúzió után Kecskeméti Futball Club néven 1999-től 2003-ig kék-fehér színekben szereplő együttes az NB I-be jutást tűzte ki célul. A Simon Tibor vezette jóval szerényebb lehetőségekkel bíró BVSC, derekasan helyt állt az esélyesebb, korábban az Újpestet bajnoki cím felé terelő Nagy László vezette Kecskeméttel szemben. A kecskeméti 1-0, Kalina lövésének volt köszönhető.

Nagy László: „A nagyon szépen és kulturáltan játszó BVSC-t, egy jól eltalált lövéssel sikerült legyőznünk.”

Simon Tibor: „Jó iramú mérkőzés volt, a meleg ellenére. A labdabirtoklás aránya és a kihasználatlanul maradt helyzeteink alapján, még a döntetlen is hízelgő lett volna a Kecskemét számára.”

A 2-2-es tavaszi Szőnyi úti meccs, amelyen Véber György tizenegyest is hibázott, a 87. percben egy már-már csak a partjelző által gólnak látott Bács-Kiskun megyei lövéssel lett 2-2. Ejj, ha a VAR megmondhatta volna a tutit!

Simon Tibor: „A kihagyott büntető sem zavarta meg a csapatomat, úgy érzem, ilyen szinten egy partjelzőnek illik jól döntenie egy olyan szituációban, mint amilyenből ellenfelünk egyenlítő gólja esett. Összességében a döntetlent reálisnak érzem, a nagyon kulturált és feljutásra is esélyes Kecskemét ellen.”

Nagy László: „A mérkőzés elején átvettük a BVSC tempóját, elég öregurasan játszottunk. Csapatomat átszerveztem a 3-5-2-es hadrendre, mert azt gondoltam, hogy ebben a formációban a középpályások jobban tudják segíteni a támadásokat. Sajnos nem így sikerült, a döntetleneket pedig már nagyon unom.”

Végül Nagy László sem unatkozott sokáig, és Simon Tibornak is igaza lett a szezon hátralévő részében, hiszen a Kecskemét csoportjában második lett a BKV Előre mögött és végig harcban volt az NB I-ért, amelyet azután a közlekedésiek nem vállaltak, az MLSZ pedig nem a csoport második KFC -t kérte fel indulásra, hanem bent tartotta a jobbik kieső Debrecent.

Végül 97 év után, 2008-ban valósult meg a kecskeméti álom, és az NB I. Sőt, a Tomiszlav Szivics vezette csapat, három év múlva a Magyar Kupát is elhódította. Ennél nagyobb dobása, talán csak a közelmúltban a Szabó István vezette KTE-nek volt. Amely valahol visszakapta 2021-ben, amit 20 évvel korábban elvett a „sors” tőlük. Igaz ekkor csak a másodosztályba nyert bebocsájtást a „Kecsó”, de mindezt úgy, hogy a Középső csoportot megnyerő Iváncsa nem vállalta az NB II-t, és a legjobb másodikként – mindössze két ponttal megelőzve a harmadosztályban a Keleti csoportban második, első éves BVSC-t –, osztályt léphetett. Szabó Istvánnal azután egy drámai utolsó fordulóval, a Diósgyőrt megelőzve, meg sem álltak az NB I-ig a lila fehérek, akik azután első éves csapatként, bár szinte mindenki biztos kiesőnek jósolta őket, óriási meglepetésre, sokáig harcban voltak a bajnoki címért, a toronymagas favorit Ferencvárossal szemben.

A kecskeméti mese, most nyáron ért véget és Gera Zoltánék kerete ugyan nem esélytelen a nagyon erős Merkantil Bank Ligában a visszajutásra sem, hiszen a Transfermarkt adatbörzéje szerint Videoton, Vasas, Kecskemét, Honvéd az erősorrend, de két forduló után, egyetlen pont nélküli csapatként, a KTE az utolsó helyen áll.

A sorsolása éppenséggel elég cifra a „Hírös városiaknak”, hiszen az idegenbeli Szeged és a hazai pályán elszenvedett Vasas elleni vereség után, ezúttal hozzánk látogatnak, majd a 4. fordulóban a másik NB I-es kieső Videotont fogadják. A kecskeméti keret jelentősen átalakult a nyáron, az MLSZ támogatás fejében el kellett engedni a légiósokat, és egy neves, tavasszal kölcsönben szereplő ferencvárosi kontingens is távozott, de Zeke, Zsótér, vagy Katona Levente sem érzett olthatatlan vonzalmat a másodosztályú folytatáshoz. Az alapcsapatból azért hatan, főleg a védelem tagjai, így is maradtak, és 12 játékost igazolni is sikerült a KTE-nek, hogy ez a gárda mire hivatott, most még nem lehet tudni, de a KTE mottója sokat mondó: „Sem a magasság, sem a mélység nem rettent.”

Megrettenni persze mi sem fogunk a hétvégén, reméljük, csapatunk a fölényes Ajka elleni győzelem alkalmával mutatott arcát mutatja majd a fájó csákvári vereséggel szemben látotthoz képest. Szurkoljunk minél többen a fiúknak! Hajrá, BVSC!

Léderer Ákos